Hírek : Eagles lehetőséget szeretne a Chelsea ellen |
Eagles lehetőséget szeretne a Chelsea ellen
C.Ronaldo 2007.09.22. 08:52
A Manchester United fiatalja elmondta, hogy kíváncsian várja a vasárnapi rangadót a Chelsea ellen, ami az Old Traffordon kerül megrendezésre.
Eagles szeretne lehetőséghez jutni a derbin, de ha ez nem jön össze neki, akkor reméli, hogy az utána való találkozók valamelyikén pályára léphet.
"Szeretnék játszani a Chelsea ellen vasárnap. Az előző szezonban eléggé szerencsés voltam ahhoz, hogy én is a tagja legyen annak a csapatnak, amelynek sorfalat álltak a Chelsea játékosok, mivel már a mienk volt a bajnoki cím. Fantasztikus érzés volt úgy kisétálni a pályára. Egyszerűen nem tudtam abbahagyni a mosolygást."
"Ez a dolog fájó volt a Chelsea számára, ahogyan nekünk is az volt, amikor mi álltunk sorfalat nekik. Ebben a szezonban mindenképpen bosszút akarnak állni majd."
"A vasárnapi összecsapás nyilván nagy mérkőzés lesz, hiszen az utolsó három idényben e két csapat küzdött a bajnoki címért. De ebben a szezonban minden találkozó nehéz lesz számunkra, hiszen mindenki a bajnokot akarja megverni."
"Remélhetőleg olyan veredménnyel zárul majd a mérkőzés, amilyet akarunk. Annál jobb, minél többpontos előnyben vagy a riválisaiddal szemben."
"Ha nem játszom a Chelsea ellen, akkor remélem, hogy a következő Liga kupa mérkőzésen pályára léphetek a Coventry ellen. Az egy jó alkalom lesz a fiataloknak, hogy megmutassák a menedzsernek, mit tudnak... Természetesen ha Sir Alex is úgy dönt, hogy játszat minket."
"Az emberek gyakran megkérdezik tőlem, milyen érzés kifutni az Old Traffordra és hallani az szurkolók nagy moraját. Ezt nehéz leírni, az izgalom és az idegesség egyaránt jelen van. Egyszerűen csak remélem, hogy ezt még sokáig tudom élvezni."
|